A fonódó hálózat és ami mögötte van 2. rész

Egy kis történeti áttekintés! A rendszerváltás előtti időkben, amikor még volt Pécsett ipar, "dübörgött a gazdaság", hatalmas igény volt a közösségi járatokra, a sűrű követési időre és olyan speciális járatokra, mint a bányászjáratok. Ezek az igények a pécsi ipar szétbombázásával megszűntek, illetve sok járat és a rövid idejű követési távolság fenntarthatatlanná vált.

Sajnos a változás szele elfújta a méltán híres pécsi ipart, ami nagyon sok munkaerőt foglalkoztatott. Az emberek az állásuk elvesztése miatt nem használták ki az akkori járatokat, sok autóbusz üresen rótta a kilométereket a város utcáin. Teljesen más utazási igények keletkeztek, ami elsősorban a gyorsaságról szólt. Az idő "felgyorsulása", a megnövekedett személyi feladatok, a lakosság koncentrálódása miatt el kellett gondolkodni a vonalhálózat átalakításáról. A kertvárosi lakosság száma akkoriban ( és talán most is) Pécs város lakosságának az egyharmadát tette ki, ezért ott volt a legégetőbb a  probléma. Az elsők között lett bevezetve az M55-ös járat, (1993.szeptember 1.) ami átszállás nélkül biztosította az eljutást Kertvárosból az Egyetemvárosba. Sok általános-,középiskolát, főiskolát és az egyetemet érintette, ami azonnal hatalmas népszerűségre tett szert. Sajnos nagyon sokáig ezek a járatok csúcsidőben mindig túlzsúfoltan jártak, ami bizonyította azt, hogy igenis szükség van erre a járatra. Majd feltérképezve  ennek a területnek az igényeit 1995.szeptember 3.-án megindultak a 161 és a 162 számú járatok, melyek közvetlen eljutást biztosítottak gyorsjáratként Rózsadombról és Malomvölgyből az ott lakók és ott tanulók részére a belvárosba, illetve a belvárosból az előbb említett területekre. Természetesen ezeknek a járatoknak is nagy sikere volt a megszűntetésig. Aztán 2002. március 18.-án bevezetésre kerültek olyan járatok, melyek kifejezetten a mozgáskorlátozottak részére lettek indítva a Főpályaudvarról Kertváros ill. Fehérhegy irányába. Majd 2002.április 2.-án elindultak a 114, 123 és a 126 számú járatok, melyek a város külső területeiről szállították be közvetlenül az ott élőket a Belvárosba illetve fordított irányban is. Ezeket a járatokat kivétel nélkül nagy népszerűség övezte, ez meg is látszott a kihasználtságon.

A járatok bevezetésének előkészítésében teljes összhangban dolgozott a Munkáltató a Munkavállalókkal! Figyelembe vették azokat a jelzéseket, azokat az információkat, melyeket a gépkocsivezetők osztottak meg a Munkáltatóval. A Munkáltató felismerte és maximálisan figyelembe vette azt a tapasztalatot, melyeket a gépkocsivezetők szereztek munkavégzésük során közvetlenül az utasoktól! A Szakszervezet is kezdeményezte és teljes erővel támogatta ezt a fajta fonódó hálózatot. Mivel valóban szakmai munka végeredményeként született, ezért hatalmas népszerűségnek örvendett az utazóközönség soraiban. Volt még pár ötlet, melyet a Munkáltató el is fogadott, kifejezetten jónak tartott, de sajnos nem volt rá megfelelő mennyiségű anyagi forrás, ezért ezeknek a megvalósítását későbbre halasztották. Nem lett belőlük semmi! Azért nem, mert a Társaság nem kapta meg az anyagi támogatást.  Napjainkig. És -bár most az anyagi forrás megvan- nem erre költik! Vajon miért nem?

Folyt. köv.

Hofekker

 

vissza