Végre elindult valami, amiből csak jól jöhetnek ki a dolgozók? Úgy legyen, segítsetek!

Az oktatáson a forgalmi vezető azt kérte a Kollégáktól, hogy problémáikat, észrevételeiket nyugodtan jelezzék az állomásfőnökök és személye felé, hiszen azok megoldására fognak törekedni.

Az oktatás egy nagyon fontos eleme kell, hogy legyen a Társaság életében, hiszen itt kellene felfrissíteni az addig megtanult ismereteket, és itt kellene új ismeretekre szert tenni, ami a napi működést szabályozza, ami által a lehető legjobb kiszolgálást tudjuk nyújtani az utazóközönségnek. Azoknak, akik a nehéz munka árán megvásárolják a bérletüket, menetjegyüket, aminek az ára nem is olyan drága, csak a fizetésekhez képest az.

Az egyik oktatáson- és remélem a többin is- a forgalmi vezető azt kérte a kollégáktól,hogy problémáikat, észrevételeiket nyugodtan jelezzék az állomásfőnökök és személye felé, hiszen azok megoldására fognak törekedni.

Ebben egyet tudok érteni, és kérek is mindenkit arra, ha valami problémátok van, forduljatok a közvetlen felettesetekhez, hiszen nekik az is a feladatuk, hogy ezek a problémák meg legyenek oldva. Ezzel kapcsolatban viszont megjegyeznék pár dolgot, kizárólag jobbító szándékkal.

A szóban elhangzott kérések, jelzések eddig sokszor eltűntek, elfelejtődtek, sokszor konfliktust okozva a dolgozók között. Az egyik azt mondta, hogy szóltam, a célszemély viszont azt állította, hogy nem. Nem az én tisztem kideríteni azt, hogy kinek volt igaza, de megoldást tudok javasolni arra, milyen módon lehet ezeket a félreértéseket elkerülni.

Javaslom azt, ha valakinek valamilyen problémája van a munkavégzéssel kapcsolatban, amit meg kell oldani, azt a problémát email-ban küldje el a közvetlen felettesének illetve a forgalmi vezetőnek. Másolatban küldje el nekem is, hogy nehogy véletlenül elvesszen vagy elfelejtődjön a probléma, amit jelezni szeretnétek. Volt már olyan eset, ami ilyen formában került megoldásra. A Kolléga email-ban jelezte a problémát az állomásfőnöknek és a  forgalmi vezetőnek, mely levelet másolatban elküldött részemre. Én javasoltam többfajta megoldást, amiből a forgalmi vezető egy javaslatot nagyon konstruktív hozzáállással elfogadott, intézkedett és a probléma pillanatok alatt meg lett oldva. Bár ennek az esetnek a megoldásából a közvetlen felettes kimaradt, de reméljük mihamarabb el tudjuk érni azt, hogy nem a forgalmi vezetőt fogjuk terhelni apróbb problémák megoldásával, hanem a közvetlen felettes is  meg fogja ezt tudni oldani. Én úgy látom, hogy el is indult ez a dolog, legalábbis az oktatáson elhangzottak szerint igen. Tehát forduljatok nyugodtan és bizalommal a közvetlen felettes és a forgalmi vezető felé problémáitokkal! Én azért kérném másolatban a jelzéseket, hogy később ne lehessen félreértés, veszekedés, ne vádolhassa az egyik fél a másikat egy esetleges mulasztással. Például, ha valaki reggelente fázik a kertvárosi állomáson mert már hetek óta nincs fűtés és a reggelek már bizony hűvösek, nyugodtan jelezze ezt a problémát a közvetlen felettesének és a forgalmi vezetőnek is. Az sem árt, ha jelzik a Kollégák azt is, hogy hetek óta nincs melegvíz, hidegvízben kénytelenek kezet mosni, mosogatni, stb. Mert meg fogják kapni rá a választ, hogy miért, és arra is válaszolni fognak, hogy mikor lesz a hiba elhárítva. Vagy nyugodtan lehet jelezni azt is, ha esetleg büdös lenne a szódagépből kifolyó víz. Ez azért is jó, mert így legalább hamarabb érkeznek információk a megoldásra váró problémákról, hamarabb tud a Társaság reagálni rá a megoldással. És most már ígéretet is kaptatok arra, hogy így lesz! És az ígéret az ígéret! És örülök neki, mert a forgalmi vezetővel történt beszélgetéseim alkalmával többször kihangsúlyozta, hogy neki fontosak a munkavállalók, fontosak a problémáitok, és mindent megtesz annak érdekében, hogy könnyebbé tegye számotokra a munkavégzést. És ennek csak örülni lehet, köszönöm neki a nevetekben is!

Az e-mail címem: hofekker.ferenc@gmail.com

vissza